A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.
Élményeim a könyvvel kapcsolatban:Sokáig gondolkodtam hogyan foglaljam össze a könyvvel kapcsolatos érzelmeimet…sokáig csak hevert a polcon, halogattam, halogattam, hogy majd elolvasom egyszer. Most végre elővettem és nem bántam meg.
Sokáig mi sem ismerjük a főszereplőt. Bár sokkal többet tudunk róla mint a körülötte élők. Tipikusan az új életet kezdő lány egy tragédia után. Csak éppen nem ismerjük a múltját. Aztán egyszer csak belebotlik a hasonlóan fájdalmas multú Josh Bennettbe. Azután minden nap felbukkan nála és órákig elnézi a fiú munkáját. Egy idő után a lány egy titkát rábízza Joshra, amit jóval később mégis feltár még egy ember előtt. Akkor én is kicsit csalódott voltam, akárcsak Josh. Bár tisztában voltam vele, hogy nem fog örökké így maradni. Imádtam Nastya modorát, Joshba meg (mint minden hasonló ilyen szereplőbe) lehetetlen nem belezúgni…bírtam Drewt is nagyon.:) sok helyen jókat nevettem, sok helyen folytak a könnyeim. Idegesített, hogy miért igazságtalan az élet, idegesített, hogy nem tettek ellene, hogy sok mindent saját maguknak se vallottak be, idegesített, hogy megnehezítették a saját dolgukat, hogy hibát, hibára halmoztak…de emberből vagyunk. Cseppet sem volt normálisnak mondható a kapcsolatuk,de miért kellett volna annak lennie? Ahogy Josh is mondta, végig egy kirakós darabjait raktuk össze és minél több részlet megvan, annál jobban nem értünk semmit. Beleéltem magam, izgultam, aggódtam, dügöt,tehetetlenségérzetet váltott ki belőlem. Igazi rubinpöttyös…annyi mindent tanított nekünk Katja…sok tanulsága van ennek a könyvnek. Az élet nehéz, nem mindig habostorta, nehéz begyógyítani a sebeket, újra ugyanolyan nem lehet az ember, mint előtte, de mindig gondoljunk arra, hogy ha mindez nem történik meg velünk, akkor nem lennénk azok akik vagyunk,lehet,hogy nem ismernénk azokat akiket most, nem tapasztaltunk volna meg új dolgokat…
Jól vagy? Jól leszel? -Nem mondom, hogy szerintem igen. Most először azóta, hogy egy Haydn-szonátát dúdolgatva, derűsen elindultam hazulról azon a bizonyos napon, ismét biztos vagyok valamiben. Nem, nem vagyok jól. Valószínűleg egy kicsit sem. De jól leszek. Biztos vagyok benne.
Imádtam. Rabul ejtett. Azt hiszem egy darabig ezen kattog majd az agyam…
Értékelésem:(10/?)
Szerintem megér egy 10 pontot.
Cselekmény: 10 pont (bár sokat mondják, hogy nagyon lassan folynak az események, ami engem egyáltalán nem zavart)
Történet: 10 pont
Szereplők: 10 pont
Izgalomfaktor: 9,5 pont(az a fél pont mínuszt az előbb említett lassú folyás miatt adom)
